Ha rákeresel valamilyen okos eszközre, legalább tucatnyi különböző típussal fogsz találkozni a webshopokba vagy összehasonlító oldalakon. A smart trend terjedésével egyre több, hétköznapi dolgozók pénzügyi lehetőségeihez szabott eszköz jelent meg a gyártók kínálatában – még a régebben olyan luxusnak számító készülékek között is, mint amilyen például a robotporszívó felmosó funkcióval. Most mutatunk néhány érvet, amely ezen eszközök mellett szól.

Mielőtt azonban elkezdenénk sorolni a pozitívumokat, néhány fontos tudnivalóra fel kell hívnunk a figyelmedet a robotporszívók kapcsán. Maguk a specifikációk ugyanis sokszor remekül hangzanak még egy olcsóbb típus esetében is. A hatékonyság kérdése viszont túlmutat a számokon és árcímkén. 

Ha kinéztél egy készüléket, – akár egyszerű porszívó, akár robotporszívó és felmosó egyben – nézz róla gyakorlati teszteket, amelyekben azt vizsgálják, hogy hogyan fedi le a tisztítandó területet, illetve hogy bánik el a különböző szennyeződésekkel. Az olcsóbb kategóriába tartozó darabok motorteljesítmény, szívóerő, portartály- és akkumulátor kapacitás alapján megfelelőnek tűnhetnek. Azonban a takarítás és a navigáció hatékonysága, illetve a megbízhatóság kérdése a legfontosabb ezeknél a készülékeknél.

Ezekről pedig a gyakorlatiasságra törekvő tesztek, illetve a kerek felhasználói vélemények adnak bővebb információt.

Az automatizálás megkönnyíti a hétköznapokat

A robotporszívók egyik általános funkciója, amivel már a kezdetek kezdete óta rendelkeznek, az az ütemezett működés.

Beállíthatóak arra, hogy akkor takarítsák fel a lakást, amikor például nincs otthon senki, így egy tiszta otthonba érhetsz haza egy fárasztó munkanap után. Az évek alatt egyre okosabbak lettek, így már általános dolognak számít, hogy a készülék a lemerülés előtt visszamegy a dokkolójára, és feltöltött állapotban folytatja a félbehagyott munkát. 

Navigáció szempontjából két csoportra lehet őket osztani: vannak, amelyek valamilyen előre megadott algoritmus alapján működnek és a szenzoraik “csak” a tárgyak kikerülését vagy szélek követését segítik és vannak, amelyek szenzoraikkal fel is térképezik a lakást és aktívan navigálnak ezen a térképen.

Utóbbiak bővebb funkciókkal rendelkeznek, azonban előbbieket sem szabad lebecsülni, hiszen a jól beállított algoritmusokkal is hatékonyan le tudnak fedni egy szobányi területet. Vagy nem: ezért fontos utánanézni az előbb említett részletes teszteknek.

A robotporszívó felmosó funkcióval minden terepet le tud küzdeni

Az egyszerű “porszívó” funkciót nyújtó okos készülékek is jó döntésnek bizonyulhatnak, ha valakinek csak erre van igénye. Ha ilyen típust nézel, akkor gyakran nagyobb portartály kapacitással találkozhatsz, mint a kombinált darabok esetén, ami például egy egész pozitív dolog.

Viszont sok olyan készülék is van a piacon, amely robotporszívó és felmosó egyben. Ezek már akár százezer forint körüli is megkaphatóak, ráadásul hatékonyan feltakarítják a lakás minden (majdnem minden) felületét. Szőnyeg? Parketta? Kő? Egy hatékony típus minddel megbirkózik. 

A hazai vásárlók körében ár/érték arányuk és hatékonyságuk miatt népszerűek például a Xiaomi készülékei, melyekről itt írtunk bővebben.

Bővülő és javuló funkciók

Az okos porszívók kompakt, önálló mozgásra és takarításra képes készülékek. Emiatt képességeiknek van némi határa, ami miatt mondjuk egy durvább nagytakarítást már nem képesek elvégezni. 

Kis méretűeknek kell maradniuk, hogy könnyen mozogjanak a lakásban. A méret limit miatt viszont korlátozott az akkumulátoruk teljesítménye. Emiatt a motorjuk sem lehet túl erőteljes, mert a működési idejüket rontaná. Ráadásul a csomagba bele kell férnie a portartálynak, sőt, ha a robotporszívó felmosó funkcióval is bír, akkor még egy víztartálynak is. Ezt ráadásul úgy kell összehozni a gyártónak, hogy a kopó / cserélendő / újratöltendő / ürítendő elemek könnyen eltávolíthatóak és visszahelyezhetőek legyenek, az árcímke pedig barátságos maradjon.

E kompromisszumok azonban hosszú távon pozitívumnak bizonyultak, hiszen a fejlődés érdekében a gyártóknak kreatív ötletekkel kellett előrukkolni. Az okos funkciók valódi plusz nyújtanak kényelmi szempontból, a teljesítményt a szívócsatorna és a kefék hatékony kialakítása ellensúlyozza, az akkumulátor korlátozott kapacitása jobb energiafelhasználásra sarkallta a cégeket.

Ha a robotporszívó felmosó funkcióval is rendelkezik, akkor a víztartálynak nem csak elég nagynak kell lennie, hogy megfelelő vízmennyiséget tároljon, hanem az adagolás terén is jól kell teljesítenie. Az említett Xiaomi készülékek esetén például bizonyos típusoknál jobb hatékonyságú szelep gondoskodik arról, hogy ne szivárogjon a víz a készülékből, ugyanakkor elég nedvesség kerüljön a mopra a takarítás közben.

Az okosabb készülékek esetén a térkép alapú navigáció már általános dolog, azonban ha robotporszívó és felmosó egyben az adott készülék, még a szőnyeg kihagyása kérdéses lehet. Ilyen esetekben a felhasználónak gyakran no-go zónát kell beállítania. Az utóbbi időben már kezdenek megjelenni a no-mop zónákat is támogató darabokat.

Ez azt jelenti, hogy az adott készülék egy adott területen takarít ugyan, de nem használja a nedves felmosót.

Végszó

Neked mi lenne a jobb: egy robotporszívó felmosó funkcióval, vagy megelégedsz egy egyszerűbb darabbal? Mik a tapasztalataid ezekkel a készülékekkel? Oszd meg velünk véleményedet a kommentek között!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja meg véleményét!
Kérjük, írja be ide a nevét