Okosóra

0
109
okosóra

Az okosóra kényelmes eszköz, hiszen úgy tud extra funkciókat biztosítani, hogy közben kevés helyet foglal és bármikor szem elé kerülhet.

A modern okosóra funkciói napjainkban

Mit nevezünk okos órának?

A számológépek vagy menedzserkalkulátorok funkcióit biztosító digitális karórák már évtizedek óta léteznek. A technológiai fejlődés során a memória- és számítási kapacitás, illetve az akkumulátorok hatásfoka egyre inkább nőtt, míg a fizikai méretük csökkent, így megjelenhettek a számítógép funkcionalitását biztosító testünkön hordható eszközök is. Az okostelefonok terjedése több más irányzatra is hatással volt, az egyik pedig az okosóra piac volt: a 2010-es évek eleje óta hihetetlen mennyiségű önállóan működő, vagy kiegészítő funkciókat biztosító hordható eszköz jelent meg.

Funkciók

Funkciók terén hatalmas szórást mutatnak a piacon kapható okosórák. A lehetőségek függnek az árkategóriától, a gyártó által használt platformtól, illetve attól, hogy egyáltalán önálló, vagy kiegészítő funkciók ellátására tervezték e az adott készüléket. Következő felsorolásunkban néhány gyakori funkciót és tulajdonságot említünk.

GPS: A GPS nyomkövetés az általános navigációs funkciók mellett nagyon hasznos a szabadidős tevékenységek során. Különböző fitneszalkalmazásokkal párosítva nyomon követhetjük a például a futás, kerékpározás, túrázás vagy nordic walking közben megtett távot, időt és egyéb tényezőket is.

Egészségügyi funkciók: a fitnesz funkciók révén az okosórák gyakran rendelkeznek vérnyomás- és pulzusszámmérési lehetőséggel. Van köztük olyan készülék is, amely értesítést tud kiküldeni, ha a viselője elesett. Az ilyen hasznos képességek rengeteget tudnak segíteni a betegséggel vagy korlátokkal küzdőknek, illetve az idős felhasználóknak.

Appok: A telepíthető alkalmazások segítségével az okosóra extra funkciókkal bővíthető, illetve viselője igényei szerint testreszabható.

Értesítések megjelenítése, kommunikáció: Számos okosóra párosítható okostelefonnal, így képes az arra érkező értesítéseket megjeleníteni, illetve kommunikációs funkciókat is biztosíthat, mint például a telefonhívások, vagy üzenetek kezelése.

Médiatartalmak kezelése: képek, videók, hangfájlok.

Óra: Mert azért az alapvető dolgokról se feledkezzünk el.

Néhány példa

  • Apple iWatch-sorozat
  • Huawei Watch
  • Xiaomi Amazfit készülékek
  • Samsung Galaxy Watch

Az okosórák korlátai

Az okosóra koncepciója rengeteget fejlődött az elmúlt években, azonban néhány technikai korlátot még le kell küzdenie a gyártóknak. Ezeket a problémákat jól mutatja a például a Nubia Alpha nevű csuklón hordható okostelefon is, amelyről a Linus Tech Tipsen beszéltek.

A viselhető eszközök egyik fő problémáját a hajlítható kijelzők kezdeti állapota jelenti. Habár jelen pillanatban az okostelefon gyártók a hajlítható készülékek kapcsán versenyeznek, a korai eredmények hihetetlenül magas árakat és korlátozott funkcionalitást mutatnak. Már ha egyáltalán működnek, hiszen például a Samsung Galaxy Fold kijelzője egy fólia eltávolítása/sérülése esetén használhatatlanná válik. A másik gondot a vezérelhetőség jelenti, hiszen nagyon pontos szenzoros megoldásokat kell implementálni ezekbe az eszközökbe. Mondjuk úgy, hogy ezen a téren a felhasználói élmény kapcsán van még mit fejlődni.

Kép forrása: [link]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here