Tévé okosító készülék házilagos “készítéséhez” rögtön három úton is elindulhatunk. Okos otthon DIY sorozatunk első része.

Az aktuális Xiaomi okostévékről, illetve tévéokosító eszközökről itt olvashatsz bővebben, ha a kész megoldások híve vagy.

PC

A második legegyszerűbb megoldás keretében egy kis fogyasztású és méretű, halk hűtéssel rendelkező PC-t is összerakhatunk, vagy akár direkt erre a célra szánt készüléket is vehetünk. (Ez az úgynevezett Home Theater PC vagy HTPC, melynek definíciója itt olvasható a Wikipédián.) a Természetesen utóbbi esetben nyilván egy kicsit többet kell majd fizetnünk az előre összeállított konfigurációért.

Itt a CPU/GPU/memória/háttértár kombinációt úgy kell megválasztanunk, hogy a televíziónk felbontásának megfelelő szinten tudjon streamelni vagy médiafájlokat lejátszani és gyors legyen a rendszer is.

Az új processzorok közül a belépőszintű AMD Athlon 3000G jó választás lehet annak, aki ezt az utat választja. Szállítási költséggel együtt húszezer forint alatt van az ára, 35W TDP-je mellett visszafogott hűtést igényel, Vega3 beépített grafikus processzora pedig elengedő teljesítményt nyújt a média célú felhasználáshoz.

Természetesen az alaplap, a memória (manapság már 8 gigabájt sajnos szükséges), a háttértár, a jó hatásfokú tápegység, a megfelelően szellőző ház és a vezetéknélküli billentyűzet + touchpad kombináció még jó pár tízezer forinttal növeli a számlát. A koronavírus időszaka alatt ideiglenesen megugrottak a gyors rendszerért felelős SSD-k ára, azonban úgy tűnik, hogy lassan visszatérnek a válság előtti szintre.

Operációs rendszer téren viszonylag szerencsés helyzetben vagyunk napjainkban. Számtalan megbízható és felhasználóbarát Linux rendszerből választhatunk, ráadásul a Windows 10 is használható aktiválás nélkül. Utóbbi eset természetesen jogi szürke zónát jelent, na meg egy el nem tűnő vízjelet a jobb alsó sarokban. (És a “gyors” rendszer sem biztos, hogy gyors lesz.)

Ha használt, régebbi alkatrészekből szeretnénk gépet összerakni, akkor több bogarászásra lesz szükség a megfelelő konfiguráció összeállításához.

Néhány gyakorlatias tipp HTPC témában

  • Az integrált processzorral rendelkező alaplapok néha sajnos a szükségesnél kisebb teljesítménnyel bírnak, főleg az AMD E1-E2 processzorok esetén!
  • A kisméretű, előre összeállított irodai gépek gyakran bőven megfelelő teljesítménnyel bírnak, ha médialejátszásról van szó, azonban szellőzésre van szükségük! Bizonyos SFF (kis méretű) típusoknál néhány év használat és porosodás után a hűtő igen hangossá tud válni, amin nem feltétlenül segít a takarítás és karbantartás sem.
  • Ha régebbi CPU/GPU kombinációra esik a választásunk, ellenőrizzük az energiaigényt és a hőmérsékletre vonatkozó számokat! Nagyobb teljesítményű régi processzorokat aprópénzért vehetünk, viszont a tévé alatti polcra begyömöszölt fűtőtest nem biztos, hogy hosszú életű lesz.

Laptop újrahasznosítás okos otthon keretében

A netes piactereket böngészve (rosszabb esetben a szekrény aljában kutatva) gyorsan találhatunk törött kijelzővel és / vagy házzal bíró, de teljesen működőképes laptopot. A mai árak mellett a javíttatás helyett sokan új készüléket választanak, így viszonylag olcsón lehet régebbi, de médiafogyasztásra teljesen alkalmas laptopot találni. Okos otthon DIY célra az ilyen darabok tökéletesek, ráadásul mivel laptopok, ezért már eleve megfelelő méretűek.

Barkács képességeinktől és a sérülés mértékétől függően készíthetünk új házat is a laptopnak, hogy igényesen nézzen ki.

Saját és okos otthon DIY útmutatókból lopott tapasztalataim

  • A tévé okosítás miatt az első dolog, amit ellenőrizzünk, hogy legyen működőképes HDMI csatlakozó a gépen.
  • Javaslom, hogy legalább Intel i3 vagy azzal megfelelő teljesítményű AMD processzorral rendelkezzen a gép!
  • A törött kijelzőt eltávolíthatjuk a gépből, de ha a kerete wifi antennaként is szolgál, érdemes a fedelet a gépen hagyni. Legrosszabb esetben fúrjuk át, hogy hozzáférjünk a bekapcsoló gombhoz, illetve távolítsuk el a lecsukásnál szerepet játszó műanyag pöcköt.
  • Számos ilyen gép memória, merevlemez és töltő nélkül érkezik. Vásárlás előtt bizonyosodjunk meg arról, hogy ár/érték arányban jók vagyunk e, illetve hogy egyáltalán biztosan működik e a gép!
  • Ha a típus HDD bölcsőt használ, ami nem-SATA kialakítással csatlakozik az alaplaphoz, de hiányzik a gépnél, a pótlása gyakran a gép és a DIY munka árát is bőven meghaladhatja. 
  • A hűtőről itt sem szabad elfeledkezni. Egy takarítás és pasztázás nem árt a gépnek, ha pedig DIY házat készítesz neki, akkor ügyelj a megfelelő légáramlás/szellőzés kialakítására is.
  • Ha a házat súlyos fizikai sérülés érte, akkor a belsőségek is jelentősen megsérülhettek.
  • Régebbi típusú készülékek esetében felmerülhet, hogy bár a teljesítménye megfelelő, terhelés alatt süvít a hűtője (mint az előbb említett esetben). A felső kategóriás Core2Duok, i7-ek, AMD FX-ek, vagy igazából bármilyen gamer gép durva porszívóhangra képes, ami rontja a médiafogyasztás élményét.
  • A beépített bluetooth előnyt jelent, hiszen billentyűzet mellett külső hangszórót is csatlakoztathatunk a géphez.
  • A CoreDuo/Core2Duo időszakban az Intel és AMD processzorokhoz is léteztek még harmadik féltől származó chipsetek, pl. a SiS-től vagy a VIA-tól. Érdemes őket messzire elkerülni, mert a beépített GPU-juk operációs téren minimális támogatással bír, ráadásul teljesítményük is gyenge 480p feletti videolejátszáshoz.

A kisebb teljesítményű gépek is használhatóak okos otthon DIY célra, ha nem is médialejátszásra. Szerverként fájlok megosztására, vagy akár speciális eszközvezérlő scriptek futtatására is használhatjuk őket.

Okostelefon vagy tablet újrahasznosítása DIY tévéokosításhoz

A törött kijelző gyakran gazdasági totálkárt jelent a már néhány éves, ám tudásban még mindig megfelelő tabletek, telefonok kapcsán. A még valamilyen szinten működő kijelzővel bíró Androidos készülékek esetén viszont jó hír, hogy bizonyos feltételek mellett remekül használhatóak a televízió tuningolására.

Eleve számos set-top-box vagy okostévé használ Android rendszert, még ha annak speciálisan erre a célra szánt változatát is. De ezen a “problémám” már egy Kodi telepítése is tovább lendíthet bárkit. 

Jelen esetben ami fontos tényező a készülék működőképességén túl az, hogy típus az USB portján képes legyen HDMI-konverterrel a tévére képet küldeni. A részben működő kijelző is fontos, hiszen egy OTG kábelre csatlakoztatni kell egy egeret, amin keresztül beállíthatjuk a bluetooth vezérlő eszközökkel és a wifivel való kapcsolatot.

Amire biztosan szükséged lesz, az egy, a képernyőállást fixáló app.

A DIY Perks Youtube csatornán jelent meg az a szép videó, amelyben egy sérült okostelefonból készítenek laptopot. Habár nekünk nem ez a célunk, mégis számos hasznos tippet találhatunk az útmutatóban, amelyet tévéokosításhoz is felhasználhatunk.

Okos otthon ötletek

Te mit gondolsz a témáról? Ha van pár tipped az okos otthon ötletek témájával kapcsolatban, oszd meg velünk a kommentek között!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja meg véleményét!
Kérjük, írja be ide a nevét