Intelligens otthon

0
98
internet of things, avagy az intelligens otthon

Hogyan jutottunk idáig? Mielőtt bármibe belekezdenénk, nézzük át, hogyan alakult ki a modern életmód egyik tartozéka, az intelligens otthon!

Az okos készülékek nyilván azért születnek, hogy a kényelmünket szolgálják. Mindig voltak olyanok, akiket kivert a víz egy-egy új technikai vívmány születésekor, de aztán többnyire szépen elfogadták a változást. Kicsivel több, mint 100 éve már a tehetősek saját otthonukba élvezhették az első telefonkészülékeket, majd szépen sorjában jöttek az újabb csodák. Beszerezhető lett a gramofon, a rádió, a fényképezőgép, a villany, megjelentek a mozgóképek majd hamarosan a filmek és a TV. Végül színre lépett az internet és innentől kezdve nincs megállás. Manapság természetes, hogy az előbb felsorolt eszközök funkcióit egyetlen egy apró okos eszközben találjuk meg. Sőt, ennél sokkal több mindent tudnak telefonjaink, amikkel egy ideje már a távkapcsolót is be lehet helyettesíteni, hiszen magával a telefonnal is irányítjuk például a többi okos eszközt, vagy mérjük fel töltöttségüket, elemezzük adataikat.

Smart home – intelligens otthon

A 2000-es évek óta pedig manifesztálódott a smart home kivitelezése is. Alapjában véve arról van szó, hogy egy központi rendszert építenek ki a házban, ami vezetéknélküli hálózati kapcsolat segítségével irányítja a ház különböző funkcióit. A hűtés, fűtés, villany és biztonsági rendszere mellett például a háttérzene, függönyök elhúzása és TV is lehet távoli vezérlésű. A felsorolt okos otthon alap mellett a kiegészítő készülékeknek csak a pénztárcánk szabhat határt.

Nekem, mint örök szkeptikusnak mindig az az első gondolatom, hogy valójában szükségünk van ezekre a termékekre, vagy luxustermékek iránt érdeklődő vásárlóknak készülnek? Nehéz kérdés, a válasz valószínű középúton található.

Vajon mitől lehet modern egy lakóház?

Az én nézőpontom szerint egy modern otthon funkcionális. Ha bármilyen házat építtethetnék, az biztos, hogy természetes anyagokból készülne, fúrott kút lenne az udvarban és napkollektorok termelnék az áramot. Rengetek fa és virág venné körül. Ami a mai designt illeti, részemről kuka. Kicsit olyan érzésem van velük kapcsolatban, hogy mindenáron valami újat szeretnének alkotni, de mivel már nincs új a nap alatt, ezért valami szörnyű ízléstelenség vette kezdetét. Egy modern háznak legyen külleme, a belső tér legyen esztétikus, de élhető. Tetszenek a minimalista designok, de annál jobban szeretem a hagyományos vagy klasszikus irányzattal ötvözni.

A berendezésekben jó a sok rejtett tároló, ami a későbbi rend fenntartását könnyíti, erre jó időben gondolni. Szerintem a modern ház környezetbarát anyagaiban és méreteiben is, berendezéseiben pedig egyedi. A természetes anyagok nyugtatják az idegrendszert. Tulajdonosa, ha megteheti akkor keressen fel olyan szakembereket, akik még tudják a hagyományos technikákat alkalmazni és ismerik a motívumok lélekre gyakorolt hatását.

Az ember ismerje az igényeit, a szükségleteit és a határait, főleg akkor, ha otthonteremtés a cél. Van olyan ismerősöm aki felépítette a 200m2-es házát, és most nincs ideje benne tartózkodni, mert annyit kell dolgozni, hogy fenn tudja tartani.

A ház felszereltsége igazodjon az előzőekhez! A jól megválasztott háztartási gépek megkönnyítik az életünket, a feleslegesek pedig csak újabb szemétkupacot eredményeznek. A modern ház legyen egyedi, és tükrözze a benne élők személyiségét.

A modern, intelligens otthon gazdája szeresse a kényelmet, de ne legyen lusta foglalkozni vele. Legyen neki sok új okos készüléke, de tudja azt is kezelni, ha kihúzzák a konnektort. Nézőpontom szerint a modern szó jó lenne, ha a tudatos szó szinonimája lenne.

Képünk forrása: [link]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here