A Philips Hue termékcsalád már majdnem tíz éve jelen van az okos eszközök piacán távvezérelhető, állítható fényerejű, vagy éppen változtatható színű termékeivel.

A világítás automatizálása és különböző eszközökkel való összekötése már akár a hetvenes években is elképzelhető volt az X10-es szabványnak köszönhetően. Ez a rendszer gyakorlatilag a mai okos otthon egyik elődje volt, mely megjelenését követően folyamatosan bővült és az eszközök között megjelentek a vezetéknélküli vezérlők, vagy akár a számítógépről történő szabályozás és programozás lehetősége is.

A mai okos izzó és egyéb világító eszközök kapcsán fontos elvárás, hogy könnyen beüzemelhetőek legyenek a felhasználó számára és ne igényeljenek különösebben mély szakmai ismereteket. Egy okos izzó esetén például elég betekerni a hétköznapi foglalatba és megkezdeni a konfigurációt az appon keresztül.

Röviden az okos világítás kapcsán

Az évtizedek múlásával azonban sokkal komplexebb technológiák is elérhetőbbé (megfizethetőbbé) váltak, illetve a vevők igényei is megnőttek. Ennek köszönhetően jelentek meg az okos rendszerek részeiként azok az okos izzók, lámpák és egyéb világítástechnikai eszközök, melyek bővített funkciókat nyújtanak.

Az okos világítás eszközei vezetéknélküli módon kommunikálnak valamilyen okostelefonra vagy tabletre telepített alkalmazással, távolról ellenőrizhetőek és vezérelhetőek, és a legtöbbször valamilyen statisztikai adatot is tudnak nyújtani a fogyasztásukkal kapcsolatban. Azoknál a típusoknál, amelyek lehetővé teszik, a hordozható készülékünkről nem csak a fényerőt, hanem a kívánt színt is kiválaszthatjuk.

Az adott típus kiválasztásánál sokat számít, hogy milyen okos platformmal / mobil operációs rendszerrel kompatibilis. Ez nem csupán az applikáció miatt fontos – további kényelmi szempontot jelent a hangvezérlés lehetősége is a digitális asszisztensen keresztül. Sőt, ilyenkor nem is feltétlenül csak a kényelemről van szó, hanem idősek vagy mozgáskorlátozott személyek számára is rengeteg előnnyel járhat a használatuk.

Példák a használatra

A Philips Hue eszközök, illetve más okos izzók és lámpák használhatók önmagukban is, de társíthatók már meglévő smart home eszközeinkkel is. A hangalapú vagy egyszerű távvezérlés már eleve egy pozitívum.

Az összetett ütemező funkciók segítségével beállíthatunk olyan segítő apróságokat, hogy például egy adott időpontban biztosan lekapcsolódjon minden lámpa a lakásban. Mondjuk amikor mindenki elmegy otthonról munkába, vagy iskolába. A reggeli (hajnali) ébresztésnél egy plusz motivációs tényezőt jelent az arcunk ömlő plusz fény is.

Mozgásérzékelőre kötve az okos biztonsági rendszer részét is képezhetik a világító eszközök. De akár ütemezhetjük is a rendszer működését, hogy azt szimulálja, van otthon valaki, miközben mindenki elutazott.

Különböző presetek segítségével előre meghatározhatunk különböző üzemmódokat. Party? Romantikus este? Csendes pihenő? Rengeteg lehetőségünk van.

A Philips Hue termékei és helyzete a hazai piacon

A Philips Hue termékkínálata a majdnem évtizedes pályafutása alatt folyamatosan bővült. Rengeteg okos izzó fut a márkanévvel, de mellettük számos eltérő kialakítású lámpát, hangulatvilágításhoz használható szettet, kültéri eszközt és vezérlőt találhatunk is található a gyártó által kínált darabok között. Még beépített világítással rendelkező fürdőszobai okos tükröt is forgalmaznak!

Az okos izzó vagy lámpa sokak számára az első lépést jelenti a smart home felé. A Philips Hue termékek szerencsére egészen felhasználóbarátak: elég őket a hétköznapi foglalatba betekerni vagy csatlakoztatni az elektromos hálózathoz.

A kompatibilitási tényezők terén is sokat fejlődtek készülékeik. Támogatják az Apple és az Android integrációt, így a hangvezérlés Sirin vagy a Google Asszisztensen keresztül is mehet. A The Ambient összefoglaló cikkében arról is írnak, hogy a cég tavalyi bejelentése szerint készülékeik most már opcionális Bluetooth támogatással is rendelkeznek majd.

Bár a korábban általános Zigbee is egy kiváló, megbízható vezetéknélküli kommunikációs forma, szükséges hozzá egy plusz hub/gateway, hogy az adott okos eszközök kommunikálni tudjanak a standard hálózatot használó készülékekkel. (Internet, okostelefon, stb.) A bluetooth támogatás jelenléte tovább egyszerűsíti a felhasználók helyzetét.

Természetesen a márka nem csak a világpiacon, hanem a hazai piacon is számos konkurenssel bír. Csak az okos izzók kínálatát átfutva olyan márkákkal találkozhatunk, mint a Xiaomi (Yeelight), Nedis, Deltaco vagy például a Hama is. A Philips Hue termékek egyik nagy hátrányát áruk jelentette mindig is. Emiatt sokan fordultak az olcsóbb, ám funkcióban és minőségben közel álló, szintén jó kompatibilitással bíró Xiaomi / Xiaomi Yeelight eszközök felé.

Végszó

Te használsz valamilyen okos izzót vagy világító eszközt otthon? Mik a tapasztalataid vele? Oszd meg velünk a kommentek között!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja meg véleményét!
Kérjük, írja be ide a nevét